Kolléga megint szabira ment.

Elég sok meló volt, úgyhogy három napig vért izzadva gyűrtem le a melókat, hogy a hét végére jusson egy kis idő arra is, hogy kitaláljak és kivitelezzek valami üdvözlőcsomagot.

Azt hiszem, sikerült.

Az egész ötlet igazából onnan indult, hogy el akartam húzni egy kicsit a székét, de az be volt szorulva az asztal alá.

Gondoltam, jobban is lehetne azt a széket rögzíteni.

Elő is került gyorsan két számzáras Kensington lock, amiket ráhurkoltam a székre:

Ezután a Kensington lock másik végét párszor ráhurkoltam az asztal lábára, jó szorosan, majd egy desktopot zártam rá:

Hogy a kibogozást nehezítsem, néhány kábelkötegelővel is megspékeltem a dolgot, jó rövidre vágva azokat:

Majd az asztal másik oldalán is elvégeztem ugyanezeket:

Itt igazából véget is ért volna az eredeti terv, de ha már úgyis előszedtem a kábelkötegelőket, gondoltam néhány helyre még igazán lehetne tenni.

Kezdtem azzal, hogy az egér kábelét jó rövidre véve a billentyűzet lábához rögzítettem:

De hogy ez ne legyen elég, mindkettő kábelét szintén elég kis mozgásteret hagyva, a gépének a hátuljához is odarögzítettem:

És aztán jött a telefon. Először is csengetést maximális hangerőre állítottam be, úgyis ijedős szegény. Elég nagy meglepetés lesz, amikor felüvölt mellette a telefon. Aztán amikor fel akarja majd venni a kagylót, némi nehézségbe is fog ütközni:

Igazából első ránézésre nem is feltűnő a dolog:

És a szék rögzítése is csak vakuval tűnik fel, reggel, félsötétben, kómásan nem látszik semmi:

Egyébként a Kensington lock számkódja egy olyan évszám, amit kollégának álmából felébresztve is tudnia kell. Kíváncsi vagyok, rájön-e magától.