Lánykának készítünk elő egy notebookot valami traininghez.

Jön, hogy belépjen rá, és már mondja is az aggályait:

- Én még soha nem használtam notebookot csak desktopot. Tudok majd rá billentyűzete meg egeret kötni? Mert félek, hogy azzal megy majd el az idő, hogy nem találom a gombokat...

Nem vagyok a munkörnyeztem magánéleti vonatkozású tárgyakkal történő kidekorálásának a híve.

Azonban egy új színes nyomtatót ki kellett próbálni, nyomtattam hát egy A4-es képet a gyermekeimről.

Hogy mégse legyen pazarlás, metörtem a jó szokásomat, és kiragasztottam a képet a falra.

Meg is kérdezte valaki:

Rövid szösszenetek, amik említésre méltóak, de posztnak kevesek:

Az iPad display sugárzása mennyire káros az ujjakra?

Van egy viszonylag új belépőnk, akinek akadt egy kis problémája.

Mivel ettől még dolgozni tudott, csak kicsit zavaró volt a dolog, és eléggé el voltunk havazva ennél komolyabb, illetve sürgősebb problmk elhárításával, eléggé alacsony prioritással kezeltem a problmát.

Szegény azért minden nap jött érdeklődni - mentségére szolgáljon: csak naponta egyszer, és akkor is csak érdeklődés szintjén -, hogy vajon ma lesz-e időm végre foglalkozni vele.

Tegnap délután végre ide is eljutottam.

Ma reggel ismét megjelenik az irodában:

Egyik viszonylag új belépővel jövök fel a liftben.

Rögtön örül, hogy összefutottunk. (Ezt mondjuk soha nem értettem. Addig nem érdekes a problémájuk, amíg nem látnak meg, akkor viszont rögtön fontos, meg sürgős.) El is kezd panaszkodni, hogy nem igazán működik a belépőkártyája a liftben. Demonstrálja is a jelenséget.

Bólogatva végignézem a mutatványt, majd megjegyzem:

- Igen, ha fél méterről integetsz a kártyáddal az olvasónak, úgy tényleg nem fog működni...