Van nálunk egy gép, amin hálózati tevékenységet monitorozó program fut.

Eredetileg azt a célt szolgálta, hogy bebizonyítsuk, hogy kevés a sávszélességünk, mert ~200 SAP felhasználóra volt 2×10 Mb kapcsolatunk.

Be is bizonyosodott az állításunk, lett sávszélesség-bővítés.

A gép meg itt maradt, most már arra jó, hogy megmutassuk, hogy az SAP szerverek nem bírják a terhelést, nem a sávszélességünk miatt lassú.

Aztán egyszer csak fogta magát, és elromlott a gép. Nem probléma, előfordul.

Fel is vettem nagy nehezen a kapcsolatot azokkal, akik annak idején bekonfigurálták. Neki is álltak az új gépet bekonfigurálni.

Legalábbis ők ezt mondták, mi meg elhittük.

Aztán kiderült hetekkel később, hogy még el sem kezdték.

Fentről történő elég kemény rugdosással sikerült mégis rávenni őket, hogy azért csak álljanak neki.

Egy napon belül jött is panasz: nincs jogosultságuk újraindítani a gépet.

Mondom: de van, de van, de van! Local admin joga van a felhasználónak. Küldjenek hibaüzenetet.

Na ezen, megint rágódtak egy napig, de azért csak elküldték:

remotedesktop.jpg

Először rámjött az idegrángás. Aztán megint rámjött az idegrángás.

Végül összeszedtem magam, és küldtem egy szép, szájbarágós levelet, hogy ez direkt van így, ti kis butusok, ha eddig még soha nem tűnt volna fel.

Ott van az a szép "Windows Security" gomb, tessék azt használni, vagy ha nem tetszik, akkor parancssorból a "shutdown" parancsot (még a megfelelő kapcsolókat is leírtam).

És ők supportálnak minket...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszy 2012.12.21. 09:48:53

Ezek valami ájtísfélék ráadásul?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.12.21. 09:56:58

@nyuszy: elvileg nem csak "félék", hanem konkrétan azok.
süti beállítások módosítása