Van nálunk egy gép, amin hálózati tevékenységet monitorozó program fut.

Eredetileg azt a célt szolgálta, hogy bebizonyítsuk, hogy kevés a sávszélességünk, mert ~200 SAP felhasználóra volt 2×10 Mb kapcsolatunk.

Be is bizonyosodott az állításunk, lett sávszélesség-bővítés.

A gép meg itt maradt, most már arra jó, hogy megmutassuk, hogy az SAP szerverek nem bírják a terhelést, nem a sávszélességünk miatt lassú.

Aztán egyszer csak fogta magát, és elromlott a gép. Nem probléma, előfordul.

Még nincs vége, itt folytatódik »

2012.10.16.

Fekete alapon fehér

Jön az egyik viszonylag új belépő.

Rögtön szimpatikus, mert egyrészt azzal kezdi, hogy bemutatkozik (még nem találkoztunk).

Aztán meg nem Ádámnál és Évánál kezdi, hanem rögtön elmondja, hogy mi a baj:

- Bekapcsoltam a gépemet, de nem indul el a Windows, hanem ilyen fekete alapon fehérrel ír ki valamit...

Rutinosan gondolom, hogy a BitLocker hülyül már megint, ezért félbeszakítom, mondom, hogy rögtön megyek.

Szépen a recovery key-t előkerítem, kinyomtatom, odaballagok.

Aztán ahogy odaértem, rájöttem, hogy megspóroltam volna egy sétát, ha kivételesen hagyom, hogy befejezze, amit mondani akar.

A Windows ugyanis a bedugva felejtett pendrive-tól nem indult...

Másik site-on dolgozó usernek lejárt a jelszava.

Sajnos hálózat nélkül indította el a gépét, majd menet közben csatlakozott a hálózatra.

Ennek következtében némelyik rendszerben megváltozott a jelszava, máshol lockolva lett az accountja.

Elég nagy káosz lett, bár tragédia nem történt, ezt mi seperc alatt rendbe szoktuk tenni:

Még nincs vége, itt folytatódik »

2012.03.15.

Ki az owner?

Outlookban vannak ilyen úgynevezett Public foldereink.

Alapesetben az összes hozzánk tartozóhoz full accessem lenne. Azonban valahogy van néhány subfolder, amihez nem igazán férek hozzá, valaki elállítgatta a jogosultságokat vagy szétesett magától, nem tudom.

A probléma ezzel csak az, hogy a jogosultságok nem úgy működnek, mint a filerendszeren, csak egy új subfolder létrehozásakor öröklődik lefele egy folder jogosultsága. Exchange szerveren persze meg lehet csinálni, hogy egy adott folder jogosultságait leörökítik az összes subfolderre.

Még nincs vége, itt folytatódik »

Reggel óta nem tudunk belépni a HP Service Manager hibajegy-kezelő rendszerünkbe.

Valami észlény a global supporttól ki is küldte a szokásos template-et:

Several Users are having difficulties to log on to HPSM : "Unexpected error during login. (login,call.user.login)

HP SM Master Call ID: ¤¤¤¤¤¤¤¤¤– Please link your Calls to this Incident ID

süti beállítások módosítása