Régi emlékek
Eszembe jutott egy régi munkahelyem.
Annak ellenére, hogy IT-s service center volt, dolgoztak ott szakmai analfabéták, és akkor még finoman fogalmaztam.
Két sztori rémlik most nagyon.
A munkamániás
Hétvége után bemegyek dolgozni. Hétfő, tehát bármi megtörténhet.
Meg is történik: tárva-nyitva az IT iroda ajtaja. Már majdnem egy szép hosszú cifrát káromkodtam, hogy a takarítók megint nem voltak képesek maguk után bezárni az ajtót, csak mondom, megvárom míg a hölgy, akivel együtt érkeztem, kicsit arrébmegy.
Közben belépek az irodába, ahol kolléga ül a világ legnagyobb nyugalmával az asztalánál.
Mondom:
- Hát te? Nem szabin vagy?
Muszáj mindent szájbarágni...
Driver update volt a file serveren két nyomtatóhoz.
Ki is küldtem a levelet, szép, színes-szagos screenshotokkal, hogy hogyan update-eljék a gépeken a kedves felhasználók.
Egyetlen egy dolgot felejtettem beleírni, jött is a kérdés:
- Nekem ezek a nyomtatók nincsenek feltelepítve. Most akkor mit csináljak?
Kolléga szenvedései
Komolyan mondom, néha a falba tudnám verni a fejem attól, amit másik site-on dolgozó kollégáim tudnak művelni.
Ma felhívott panaszkodni az, amelyik megpróbálta a múltkorjában megjavítani a címkenyomtatót.
Szervert próbál éppen cserélni...
Szelleme örökké itt kísért
Volt még régebben egy kollégám.
Elég sok gond volt vele, különösen a hozzáállásával és elvégzett munka minőségével kapcsolatban.
Mind a mai napig előjövő probléma, hogy egyszer csak felhívnak, hogy az egyik monitoron nincs kép.
Már az első alkalommal kiderült, miért: mert az volt a szokása, hogy pusztán merő lustaságból nem csavarta be a DVI kábel rögzítőit a monitorba, csak úgy finoman odaillesztette a kábelt. A monitor legkisebb mozgatására persze a kável elmozdul/kiesik.
Pedig már hónapokkal ezelőtt azt hittem, végre megszabadultunk tőle, de úgy látszik, ez még el fog tartani egy darabig.